Az első kötetet megvettem magamnak, sokan mondták, hogy nagyon hasonlít a Battle Royal-ra és ezért nagyon kíváncsi lettem rá. A Battle Royale ugyanis hihetetlenül tetszett nekem. De be kell valljam az Éhezők Viadala teljesen más világba kalauzol el bennünket. Sokkal komplexebb összetettebb világba, ahol a szereplőkkel sem egy buszon találkozunk első körben, hanem jobban megismerhetjük őket. Mivel az Agave gyönyörű és igényes könyveket ad ki, ezért azt gondoltam megvárom amíg a második kötet megjelenik magyarul, és majd így elolvasom.
Egy napja vettem a kezembe a második részt, és igazából két nap alatt le is daráltam. Sokkal gyorsabban elolvastam, mint az előző kötetet. (Azt egy hét alatt végeztem ki.) A történet pár hónappal később folytatódik, mint ahol az előző abba maradt. Katniss és Peeta nagyon jól élnek a Győztesek Falujában, bár egymással nem nagyon beszélnek, és ez Katnisst nagyon nyomasztja is. Persze a külvilágnak továbbra is előadják a hős szerelmes párt, de ez csak a látszat. Minden rendben is menne, amennyire ez egy ilyen helyzetben lehetséges, de Snow elnök, a Kapitólium elnöke felbukkan Katniss házában, és megvádolja, hogy Ő tehet arról, hogy a körzetek lázadozni kezdenek. Megfenyeget minden élőt, aki Katnissnek fontos, hogyha nem tesz valamit, akkor azokat fogja kivégezni.
Ezek után nem ígérhetem meg, hogy Spoiler mentes lesz amit leírok, ugyanis erről a könyvről nagyon nehéz spoiler mentesen beszélni. Annyi minden történt benne, és olyan sok lényeges momentum volt, hogy inkább nem kockáztatok.
Továbbra is nagyon tetszik a Kapitólium ábrázolása, kifejezetten kreatív ötletnek tartom, hogy a Kapitóliumban élőknek minden féle természetellenes színre van festve a haja. Ez nagyon sokat elárul nekem a erről a borzalmas komplexumról, hogy az emberek ott mennyire magasabb rendűnek érzik magukat, és milyen jómódban élnek. Erre nagyon sok utalás van, és amikor egyszer csak a lázadás miatt nincs Homár az asztalukon, akkor teljesen fel vannak háborodva, hogy nem ehetnek tengeri herkentyűt. Mintha másfajta ételek nem is léteznének.
Az elnököt kifejezetten jól megformálta az írónő, bár hogy miért vérszagú, azt továbbra sem értem, de kíváncsi leszek, hátha kiderül még a jövőben. Ezt a tulajdonságát kissé túlzásnak éreztem, de persze lehet, hogy még jelentősége lesz.
Megjelenik egy komolyabb szerelmi szál is ebben a részben, sőt, hogy pontosabban fogalmazzak, egy szerelmi háromszög, Gale, Katniss és Peeta között. Bár azt hiszem ez várható volt. Ellenben nem tetszik Katniss viselkedése, ahogy ezt a dolgot kezeli. De persze lehet, hogy csak én vagyok túl öreg, egy tini lelki gyötrelmeihez ezzel kapcsolatban.
A másik bajom Katnissal az volt, hogy teljesen átment önmarcangoló mártírba, és néha már untam, ahogy sajnáltatja magát. Ennek ellenére nagyon kedvelem őt, nagyon jó és fejlődő karakter a sorozatban.
A harmadik gondom az volt, hogy újra bekerültünk az éhezők viadalába, azt gondoltam először, hogy mostmár nem kéne ezt így húzni, és csak az oldalszámot akarja növelni az írónő, mert nincs több ötlete, de szerencsére hatalmasat tévedtem. Sokkalta jobb volt ez a viadal, mint az előző, és hihetetlenül élveztem. Nagyon sok új dologra is fény derült. A kötet vége, főleg az utolsó mondat akkorát üt, hogy mostmár nagyon nagy kísértésben vagyok, hogy megreneljem-e angolul a folytatást.
Nekem jobban tetszett, mint az előző, pedig az sem volt egy rossz könyv, sőt a sok vámpíros között kifejezetten örültem egy ilyennek is. Tőlem tízből kilenc pontot kap, és csak azért nem tízet, mert kicsit túl soknak és nyálasnak éreztem néhol benne a romantikát. De ez most hangulat függő nálam, mivel besokalltam a romantika műfajától. Különben megkapná a tízből tízes értékelést. A világ amit kitalált az írónő továbbra is fantasztikus és egyben elrettentő, kíváncsi vagyok a következő könyv sorozatára is amit még titok és csend övez. Közben persze várom, hogy az Agave minél előbb megjelentesse az utolsó befejező kötetet.
A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak és persze Lobonak!
2010. november 26., péntek
2010. november 21., vasárnap
Richelle Mead: Véreskü
Ennek a sorozatnak az első darabját a párom vette meg nekem. Nem volt rossz, de annyira nem nyűgözött le a sok vámpíros között, hogy azt gondoljam, tovább veszem a sorozatot. Maga a történet nem volt rossz, kifejezetten a Vampire Knight című animére emlékeztetett, amit nagyon szeretek. De Rose karaktere olyan szinten taszított, hogy nem igazán vágytam a folytatásra.
Mégis amikor elkezdtem molyolni, láttam, hogy nagyon sokan szeretik ezt a sorozatot. (Bár úgy érzem, ez manapság nem sokat jelent, hiszen az Éjszaka házát is sokan szeretik). Mégis olyanok is ajánlották nekem, akikben teljes mértékben megbízom. Úgyhogy végül a nagy Libri akcióban megrendeltem az elkövetkezendő két kötetet és sokkal jobban tetszettek, mint az első. A harmadik vége szó szerint robbant, és én csak hápogtam, hogy mikor jön a következő. Szerencsémre, csak egy hetet kellett várnom rá.
Aki nem olvasta el a harmadik kötetet, ne olvassa el a következő sorokat, mert annak nagyon spoileres lesz és saját magának lövi le a poént:
Ugye a harmadik kötet vége úgy fejeződött be, hogy Dimitrij strigává vált, és Rose neki indult a fagyos Szibériának, hogy megtalálja és elpusztítsa kedvesét. Közben találkozik mindenféle szerzetekkel, gyilkolja a strigákat, megismerkedik Dimitrij családjával, sőt még egy árnyék csókolta Lélek mágus - dampyr párossal is összefut.
Az ember azt gondolná, hogy a könyv izgalmakban fog bővelkedni, de sajnos én nem találtam ebben a kötetben semmi extrát. Nem volt rossz, de szerintem az írónő túl sokáig húzta az elejét. Nagyon sok felesleges elemet éreztem benne, ezt és a következő kötetet nyugodt szívvel összevontam volna a helyében, igaz akkor kaptunk volna egy közel hatszáz oldalas könyvet, de olyat amit végig izgulunk.
Semmi kiszámíthatatlant nem kaptam a könyvtől, mindent előre tudtam, sőt még a titokzatos Abe Mazur kilétére is rájöttem, és a titkára is. A történet nagyon lassú, aztán a legvégén extra módon begyorsul, és kissé hihetetlen végkifejletbe torkollik, ami még egy urban fantasy könyvtől is soknak tűnik.
Ellenben, hogy pozitívumot is mondjak a könyvről - volt az is benne persze- Dimitrij jelleme nagyon tetszett, hihetetlen jól kialakította az írónő a striga Dimitrijt, és a Rose-hoz fűződő viszonyát is, az maximális pontszámot érdemel.
A borítót viszont nagyon sajnáltam, a német sem egy főnyeremény, de ez a bubi frizurájú csaj az elején kifejezetten borzalmas. Amint elolvastam gyorsan a polcra is került a könyv, nem akartam nézegetni. Persze a minősége a borítónak változatlan, szóval egy nagy hátba veregetés jár továbbra is az agavének.
Ez a kötet számomra olyan átvezető könyv a nagy durranás előtt. Nincs benne semmi extra, semmi áttörő. Maga a vihar előtti csend. Mivel olvastam a következő kötetet, nyugton állíthatom. Lesz vihar... De ennek ellenére a Véreskü nem érdemel több pontot mint 7. Ezt is csak jóindulattal, mivel egy jó sorozat, gyenge része.
Mégis amikor elkezdtem molyolni, láttam, hogy nagyon sokan szeretik ezt a sorozatot. (Bár úgy érzem, ez manapság nem sokat jelent, hiszen az Éjszaka házát is sokan szeretik). Mégis olyanok is ajánlották nekem, akikben teljes mértékben megbízom. Úgyhogy végül a nagy Libri akcióban megrendeltem az elkövetkezendő két kötetet és sokkal jobban tetszettek, mint az első. A harmadik vége szó szerint robbant, és én csak hápogtam, hogy mikor jön a következő. Szerencsémre, csak egy hetet kellett várnom rá.
Aki nem olvasta el a harmadik kötetet, ne olvassa el a következő sorokat, mert annak nagyon spoileres lesz és saját magának lövi le a poént:
Ugye a harmadik kötet vége úgy fejeződött be, hogy Dimitrij strigává vált, és Rose neki indult a fagyos Szibériának, hogy megtalálja és elpusztítsa kedvesét. Közben találkozik mindenféle szerzetekkel, gyilkolja a strigákat, megismerkedik Dimitrij családjával, sőt még egy árnyék csókolta Lélek mágus - dampyr párossal is összefut.
Az ember azt gondolná, hogy a könyv izgalmakban fog bővelkedni, de sajnos én nem találtam ebben a kötetben semmi extrát. Nem volt rossz, de szerintem az írónő túl sokáig húzta az elejét. Nagyon sok felesleges elemet éreztem benne, ezt és a következő kötetet nyugodt szívvel összevontam volna a helyében, igaz akkor kaptunk volna egy közel hatszáz oldalas könyvet, de olyat amit végig izgulunk.
Semmi kiszámíthatatlant nem kaptam a könyvtől, mindent előre tudtam, sőt még a titokzatos Abe Mazur kilétére is rájöttem, és a titkára is. A történet nagyon lassú, aztán a legvégén extra módon begyorsul, és kissé hihetetlen végkifejletbe torkollik, ami még egy urban fantasy könyvtől is soknak tűnik.
Ellenben, hogy pozitívumot is mondjak a könyvről - volt az is benne persze- Dimitrij jelleme nagyon tetszett, hihetetlen jól kialakította az írónő a striga Dimitrijt, és a Rose-hoz fűződő viszonyát is, az maximális pontszámot érdemel.
A borítót viszont nagyon sajnáltam, a német sem egy főnyeremény, de ez a bubi frizurájú csaj az elején kifejezetten borzalmas. Amint elolvastam gyorsan a polcra is került a könyv, nem akartam nézegetni. Persze a minősége a borítónak változatlan, szóval egy nagy hátba veregetés jár továbbra is az agavének.
Ez a kötet számomra olyan átvezető könyv a nagy durranás előtt. Nincs benne semmi extra, semmi áttörő. Maga a vihar előtti csend. Mivel olvastam a következő kötetet, nyugton állíthatom. Lesz vihar... De ennek ellenére a Véreskü nem érdemel több pontot mint 7. Ezt is csak jóindulattal, mivel egy jó sorozat, gyenge része.
2010. november 20., szombat
Kathleen E. Woodiwiss - Farkas és Galamb
A könyv egy kedves molytársam, legeslegkedvencebb könyve. Valahogy úgy lehet vele, mint én a Harry Potterrel, minden évben egyszer el kell olvasnom, mert különben ürességet érzek nélküle. Vannak ilyen könyvek az ember életében, szerintem nagyon nagyon ritkaság. És külön köszönöm emiatt Tittit, hogy megtisztelt a bizalmával, és így kölcsönkaphattam tőle a Farkas és a Galamb című két kötetes, agyon olvasott és szeretett könyvét.
A kötet a közép korban játszódik, abban az időben, mikor Vilmos herceg meghódította Angliát, és így a szászoktól elvették a földjeiket, és a nemesekből parasztokat csináltak. Pontosan ebbe a jelenetbe pillanthatunk be az első pár oldalon, amikor is, egy normann csapat, megtámad egy szász nemesi birtokot, és brutális vérontással meg is szerzi magának. Ebben az udvarban lakik Aislinn (bizony, utólag utána néztem, a veszélyes álmokból ismert Aislinn róla kapta a nevét, Melissa Marr róla szerette volna mintázni a karakterét, ami ugyan néha látszódik is, de Marr Aislinja csak árnyéka az igazinak.) a szász nemes fiatal lány, akinek megölik az apját, anyját koszos cseléd sorba állítják, vőlegényétől elszedik a birtokot és megszégyenítik, őt magát pedig megerőszakolják. Ezek rendkívül szép kilátások, ám miután mindez a sok rossz megtörténik, megérkezik Wulfgar, a normann lovag, aki a birtok ura lesz és szemet vet ő is a szépséges lányra.
Wulfgar azonban nem az a szokásos regényhős, akit várnánk, egy sebhelyes arcú rendkívül mogorva arrogáns figura, akinek a jelleme szép lassan bontakozik ki,é s a végére kiderül, hogy mi lakozik a zord külső alatt.
A történet menete számomra nagyon kiszámítható volt, bár nem tudtam mi mikor fog bekövetkezni, mégis szinte minden érdekes fordulatot ki találtam előre, ez mégsem zavart a történetben, ugyanis olyan régen olvastam már egy jó történelmi romantikus regényt, bár ez inkább romantikus, aki olyan történelmi könyvet szeretne olvasnni, amiben van romantika is, de inkább a történelmen van a hangsúly annak melegen ajánlom Juliette Benzoni: Firenzei lány ciklusát. Nekem a legnagyobb kedvenceim közé tartoznak.
A könyv viszont romantikus könyvnek első osztályú, mégha történelminek nem is. A szereplők nagyon jól eltaláltak, a szerelem sem rögtön azonnal következik be, hanem idő kell neki és én ezt szeretem igazán, nem azt amikor rögtön egymásba szeret a két szereplő, és utána csak evődnek, nem mondom igazán ez a könyv sem szól másról, mint hogy a két főszereplő kerülgeti egymást, de ez valahogy más, össze sem lehet hasonlítani a mai művekkel.
Woodiwiss nagyon szépen ír, a fordítás cseppett sem elkapkodott, a leírások kielégítőek, lényegre törőek. A szexualitásnak sem írja le végre minden egyes külön másodpercét, hanem inkább a történetre koncentrál (halleluja!!!) szóval nem lehetek elég hálás ezért a könyvért. Itt kell díszelegnie a polcomon.
Szerencsémre a Lazi kiadó újra kiadja, igaz most már csak puha kötésben, de én mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a kosztümös romantikát. Számomra tízből tíz. Felüdülés volt végre nem vámpírokról olvasni.
A kötet a közép korban játszódik, abban az időben, mikor Vilmos herceg meghódította Angliát, és így a szászoktól elvették a földjeiket, és a nemesekből parasztokat csináltak. Pontosan ebbe a jelenetbe pillanthatunk be az első pár oldalon, amikor is, egy normann csapat, megtámad egy szász nemesi birtokot, és brutális vérontással meg is szerzi magának. Ebben az udvarban lakik Aislinn (bizony, utólag utána néztem, a veszélyes álmokból ismert Aislinn róla kapta a nevét, Melissa Marr róla szerette volna mintázni a karakterét, ami ugyan néha látszódik is, de Marr Aislinja csak árnyéka az igazinak.) a szász nemes fiatal lány, akinek megölik az apját, anyját koszos cseléd sorba állítják, vőlegényétől elszedik a birtokot és megszégyenítik, őt magát pedig megerőszakolják. Ezek rendkívül szép kilátások, ám miután mindez a sok rossz megtörténik, megérkezik Wulfgar, a normann lovag, aki a birtok ura lesz és szemet vet ő is a szépséges lányra.
Wulfgar azonban nem az a szokásos regényhős, akit várnánk, egy sebhelyes arcú rendkívül mogorva arrogáns figura, akinek a jelleme szép lassan bontakozik ki,é s a végére kiderül, hogy mi lakozik a zord külső alatt.
A történet menete számomra nagyon kiszámítható volt, bár nem tudtam mi mikor fog bekövetkezni, mégis szinte minden érdekes fordulatot ki találtam előre, ez mégsem zavart a történetben, ugyanis olyan régen olvastam már egy jó történelmi romantikus regényt, bár ez inkább romantikus, aki olyan történelmi könyvet szeretne olvasnni, amiben van romantika is, de inkább a történelmen van a hangsúly annak melegen ajánlom Juliette Benzoni: Firenzei lány ciklusát. Nekem a legnagyobb kedvenceim közé tartoznak.
A könyv viszont romantikus könyvnek első osztályú, mégha történelminek nem is. A szereplők nagyon jól eltaláltak, a szerelem sem rögtön azonnal következik be, hanem idő kell neki és én ezt szeretem igazán, nem azt amikor rögtön egymásba szeret a két szereplő, és utána csak evődnek, nem mondom igazán ez a könyv sem szól másról, mint hogy a két főszereplő kerülgeti egymást, de ez valahogy más, össze sem lehet hasonlítani a mai művekkel.
Woodiwiss nagyon szépen ír, a fordítás cseppett sem elkapkodott, a leírások kielégítőek, lényegre törőek. A szexualitásnak sem írja le végre minden egyes külön másodpercét, hanem inkább a történetre koncentrál (halleluja!!!) szóval nem lehetek elég hálás ezért a könyvért. Itt kell díszelegnie a polcomon.
Szerencsémre a Lazi kiadó újra kiadja, igaz most már csak puha kötésben, de én mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a kosztümös romantikát. Számomra tízből tíz. Felüdülés volt végre nem vámpírokról olvasni.
2010. november 16., kedd
Interjú Jericho Barrons- sal.
A jól ismert Tündérkrónikákban szereplő interjú kedvencünkkel Jericho Barronssal. Ezt Karen Marie Moning írta, nem az én agyszüleményem, nyugodtan olvashatja bárki, ami spoiler gyanús, azt PIROSSAL fogom jelölni. Jó szórakozást! A szöveget én fordítottam. Kérlek ha használni szeretnéd, írj nekem.
Én vagyok, KMM, és a Barrons Könyvek és Apróságokban állok, ahol meg fogom interjúvolni Jericho Barrons-t. Gondosan kiválasztottam az ülőhelyem, a Chesterfield kanapén ülök, amit Mac annyira szeret. Kissé furcsa érzés, hogy pontosan ott, ahol ő is szokott. Van egy üveg rózsaszín körömlakk az asztalon mellettem, és két divatlap is. A kandallóban lobog a tűz. Olyan érzésem van, mintha Mac éppen csak most ment volna el, mikor az igazság az, hogy már régen járt itt. Barrons közelebb húzta hozzám a székét. Annyira közel volt hozzám, hogy a térdünk majdnem összeért. Ha megmozdulok össze is fog. Egy Kis harcot kellett vívnom magammal, hogy ne mozduljak.
Mielőtt elkezdtem az interjút, örömmel néztem körbe a könyves boltban. Látok olyan apróságokat, amiket még nem igazán fogtam fel, olyan részeket, amiket még nem vetettem papírra. Mégis tökéletesen kirajzolódnak előttem. Úgy érzem, igazán befejezhetném a könyvesbolt leírását.Szeretnék például egy szép Freskót és egy két széket. Inkább kettőt.
Barrons türelmetlenül felhorkan. Nagyon jól ismerem ezt a hangot. Kinyitom a lap topomat és elkezdem:
KMM: Kezdjük az első kérdéssel, ami mindenkinek nagyon izgatja a fantáziáját. Mi Ön, Jericho Barrons?
JZB: Per pillanat, nagyon éhes.
Olyan tekintettel néz rám, hogy megetetném vele az egész világot, bármit megkaphatna amit csak akar.
KMM: Nem így értettem, és ezt Ön is tudja!
JZB: Úgy informáltak, hogy egy nyűg vagyok, Ez talán segít?
Megpróbálok nem ránézni. Ugyanazt teszi velem, amit Mac- el is mindig. Megpróbál megzavarni, és a szexszel ingerel. De ismerem az összes hibát, amit Mac valaha is elkövetett, nem fogok bedőlni neki, megszerzem az információt.
KMM:Ön az Unseelie király?- kérdezem ridegen.
JZB: Nem gondolja, hogy megtudnám érinteni a saját szaros könyvemet ha én volnék?
Ez kissé kitérően hangzott.
KMM: Egy kérdéssel válaszolta meg a kérdésemet, ez nem válasz, Barrons. Ön az Unseelie király? Igen vagy nem? - Erőltettem
Összeszűkűlt szemekkel nézett rám. Nem fogom megadni magam. Én vagyok az író. Én kreáltam őt. Nincs szükségem ilyen bolondságokra. Mintha olvasna a gondolataimban. Azt mondta:
JZB: Azt hiszi Ön alkotott engem igaz?
KMM:: Én alkottalak. - válaszoltam szárazon.
Talán volt egy kis bizonytalanság a hangomban. Ha én alkottam őt, akkor én is uralom őt. És ha én uralok egy olyan férfit mint Barrons, akkor én aztán nem semmi nő vagyok.
JZB: Az sosem fordult meg a fejében, hogy talán én alkottam Önt?
Egy pillanatra minden elsötétült körülöttem. Egy kicsit mindig úgy éreztem van abban valami igazság, amit Zhuangi mond. Hiszen Chuang Choe egy ember volt, aki lepkéről álmodott, ellenben a lepke is azt álmodta, hogy ő egy ember. Azt hiszem a valóság nem ennyire egyszerű, sokkal félelmetesebb ennél a fikciónál.
JZB:Vagy talán... egy pillanatra elbizonytalanodott...Én bemásztam az Ön hálószobájába éjszaka, és elsuttogtam a történetemet magának, amiről azt hiszi, csak fikció. Megengedem, hogy kiizzadja a megoldást maga.
Megbabonázott a sötét tekintete egy pillanatra. Nem hiszem, hogy apró csillogó arany színeket képzeltem az íriszébe. Honnan jöttek??
KMM: Megráztam a fejem és azt mondtam;- Ne legyen ennyire nagyra magával Barrons. Nem kérdéses. Én alkottam Önt.
JZB:Valóban? Akkor mi a fenéért kérdezgeti azt Tőlem, hogy Mi vagyok?- A sivatag sem lehetett volna szárazabb a hangjánál.
Kirázott a hideg. Miért is? A válasz gyorsan jött. Mert, - próbáltam meggyőzni magam, hogy valójában nem így van- mert már nagyon régóta érzem, nincs igazi hatalmam Barrons fölött, és igazából sosem volt. Mindig akkor mondta el a titkait amikor ő akarta. És ez nem igazán gyakran történt meg.De még mindig én vagyok az író. És én is tudom, hogy kicsoda Ő. Bezártam a Laptopomat, és kissé idegesen felálltam.
KMM: Ennyi Barrons! Túl messzire ment! El fogok nekik mondani mindent. Minden apró részlettől kezdve, hogy ki maga, mit tett és mit akar.
Ő is felállt. Szó szerint fölém tornyosult. Biztos vagyok benne, hogy nem írtam ilyen magasnak. És sosem írtam ennyire jóképűnek sem! Én adtam neki egy csomó hibát. Hol vannak? Hova tűntek a tetoválások?A bal felkarján lévő hatalmas tetoválás eltűnt, de van valami új a nyakán.Csak nem mozog?! Elmosolyodott, és tudom, hogy nem én írtam ezt a mosolyt. A Halál mosolyog így.
JZB: Tényleg.- Mondta szinte már lágyan. Remegni kezdtem. Mindent összevetve végül is én kreáltam őt, és tudtam, hogy ez a lágy Barrons nagyon veszélyes. - Nem gondolja, hogyha én kreáltam Önt, akkor minden következmény nélkül meg is ölhetem? Kész a halálra Ms. Moning? Tudja mi történik azokkal akiket látni sem akarok, lényegtelen karakterek..
Megérintette az arcomat. Mintha áram csapott volna belém.Az ujját az államra helyezte - Nagyon gyorsan lényegtelen karakterré válhat.
Fölnéztem rá, megdöbbenve tapasztaltam, hogy szeretném ha Jericho Barrons akarna engem. Megakartam érinteni. Az akartam, hogy megérintsen. Azt akartam, hogy szenvedélyesen nézzen rám. Teljesen megzavarodtam. Mint a tündérek, egy mesebeli karakter is vajon elkezdheti önálló életét? Megváltozik anélkül, hogy az író bármit is tenne? Tényleg igazán tudom, hogy ki és mi ő? Tényleg lehetséges, hogy mindig is ő állt a háttérben és mozgatta a szálakat? Most már igazából semmi sem világos számomra.
KMM: De még mindig tudom mi Ön.
JZB:Meguntam. Hol van Mac?
KMM: Én vagyok aki kérdéseket tesz fel!
JZB: Azt kérdeztem;- Hol van Mac?
Nem hiszem el! Használta rajtam a Hangot! Ez a szemétláda hipnotizált!
KMM: A Chesterben van Ryordannal ahol hagytam, amikor ide jöttem, hogy meginterjúvoljam magát.
A kezei hirtelen a torkomat markolták, alig kaptam levegőt. A lábujjaim alig érték a földet.
JZB:Ha dugnak, akkor halott vagy.
Elengedett és a kanapéra rogytam. Nagy nehezen feltápászkodtam és az ajtóhoz rohantam, de Jericho Barrons eltűnt.
Nehézkesen összeszedtem magam. Nem igazán értem miért zavart, de megfordultam hogy kikapcsoljam a gázcsapot kifelé menet, mert ha ebből tényleg bármi igaz, akkor ez a levegőbe repítheti az egész könyvesboltot. Amikor kimentem, még hátra pillantottam. A freskó készen van! Visszamentem, hogy benézzek a kanapé mellé, rögtön a kanapé mellett állt két piros plüssös barna szék. Nem én tettem oda őket...
Én vagyok, KMM, és a Barrons Könyvek és Apróságokban állok, ahol meg fogom interjúvolni Jericho Barrons-t. Gondosan kiválasztottam az ülőhelyem, a Chesterfield kanapén ülök, amit Mac annyira szeret. Kissé furcsa érzés, hogy pontosan ott, ahol ő is szokott. Van egy üveg rózsaszín körömlakk az asztalon mellettem, és két divatlap is. A kandallóban lobog a tűz. Olyan érzésem van, mintha Mac éppen csak most ment volna el, mikor az igazság az, hogy már régen járt itt. Barrons közelebb húzta hozzám a székét. Annyira közel volt hozzám, hogy a térdünk majdnem összeért. Ha megmozdulok össze is fog. Egy Kis harcot kellett vívnom magammal, hogy ne mozduljak. Mielőtt elkezdtem az interjút, örömmel néztem körbe a könyves boltban. Látok olyan apróságokat, amiket még nem igazán fogtam fel, olyan részeket, amiket még nem vetettem papírra. Mégis tökéletesen kirajzolódnak előttem. Úgy érzem, igazán befejezhetném a könyvesbolt leírását.Szeretnék például egy szép Freskót és egy két széket. Inkább kettőt.
Barrons türelmetlenül felhorkan. Nagyon jól ismerem ezt a hangot. Kinyitom a lap topomat és elkezdem:
KMM: Kezdjük az első kérdéssel, ami mindenkinek nagyon izgatja a fantáziáját. Mi Ön, Jericho Barrons?
JZB: Per pillanat, nagyon éhes.
Olyan tekintettel néz rám, hogy megetetném vele az egész világot, bármit megkaphatna amit csak akar.
KMM: Nem így értettem, és ezt Ön is tudja!
JZB: Úgy informáltak, hogy egy nyűg vagyok, Ez talán segít?
Megpróbálok nem ránézni. Ugyanazt teszi velem, amit Mac- el is mindig. Megpróbál megzavarni, és a szexszel ingerel. De ismerem az összes hibát, amit Mac valaha is elkövetett, nem fogok bedőlni neki, megszerzem az információt.
KMM:Ön az Unseelie király?- kérdezem ridegen.
JZB: Nem gondolja, hogy megtudnám érinteni a saját szaros könyvemet ha én volnék?
KMM: Egy kérdéssel válaszolta meg a kérdésemet, ez nem válasz, Barrons. Ön az Unseelie király? Igen vagy nem? - Erőltettem
Összeszűkűlt szemekkel nézett rám. Nem fogom megadni magam. Én vagyok az író. Én kreáltam őt. Nincs szükségem ilyen bolondságokra. Mintha olvasna a gondolataimban. Azt mondta:
JZB: Azt hiszi Ön alkotott engem igaz?
KMM:: Én alkottalak. - válaszoltam szárazon.
Talán volt egy kis bizonytalanság a hangomban. Ha én alkottam őt, akkor én is uralom őt. És ha én uralok egy olyan férfit mint Barrons, akkor én aztán nem semmi nő vagyok.
JZB: Az sosem fordult meg a fejében, hogy talán én alkottam Önt?
Egy pillanatra minden elsötétült körülöttem. Egy kicsit mindig úgy éreztem van abban valami igazság, amit Zhuangi mond. Hiszen Chuang Choe egy ember volt, aki lepkéről álmodott, ellenben a lepke is azt álmodta, hogy ő egy ember. Azt hiszem a valóság nem ennyire egyszerű, sokkal félelmetesebb ennél a fikciónál.
JZB:Vagy talán... egy pillanatra elbizonytalanodott...Én bemásztam az Ön hálószobájába éjszaka, és elsuttogtam a történetemet magának, amiről azt hiszi, csak fikció. Megengedem, hogy kiizzadja a megoldást maga.
Megbabonázott a sötét tekintete egy pillanatra. Nem hiszem, hogy apró csillogó arany színeket képzeltem az íriszébe. Honnan jöttek??
KMM: Megráztam a fejem és azt mondtam;- Ne legyen ennyire nagyra magával Barrons. Nem kérdéses. Én alkottam Önt.
JZB:Valóban? Akkor mi a fenéért kérdezgeti azt Tőlem, hogy Mi vagyok?- A sivatag sem lehetett volna szárazabb a hangjánál.
Kirázott a hideg. Miért is? A válasz gyorsan jött. Mert, - próbáltam meggyőzni magam, hogy valójában nem így van- mert már nagyon régóta érzem, nincs igazi hatalmam Barrons fölött, és igazából sosem volt. Mindig akkor mondta el a titkait amikor ő akarta. És ez nem igazán gyakran történt meg.De még mindig én vagyok az író. És én is tudom, hogy kicsoda Ő. Bezártam a Laptopomat, és kissé idegesen felálltam.
KMM: Ennyi Barrons! Túl messzire ment! El fogok nekik mondani mindent. Minden apró részlettől kezdve, hogy ki maga, mit tett és mit akar.
Ő is felállt. Szó szerint fölém tornyosult. Biztos vagyok benne, hogy nem írtam ilyen magasnak. És sosem írtam ennyire jóképűnek sem! Én adtam neki egy csomó hibát. Hol vannak? Hova tűntek a tetoválások?A bal felkarján lévő hatalmas tetoválás eltűnt, de van valami új a nyakán.Csak nem mozog?! Elmosolyodott, és tudom, hogy nem én írtam ezt a mosolyt. A Halál mosolyog így.
JZB: Tényleg.- Mondta szinte már lágyan. Remegni kezdtem. Mindent összevetve végül is én kreáltam őt, és tudtam, hogy ez a lágy Barrons nagyon veszélyes. - Nem gondolja, hogyha én kreáltam Önt, akkor minden következmény nélkül meg is ölhetem? Kész a halálra Ms. Moning? Tudja mi történik azokkal akiket látni sem akarok, lényegtelen karakterek..
Megérintette az arcomat. Mintha áram csapott volna belém.Az ujját az államra helyezte - Nagyon gyorsan lényegtelen karakterré válhat.
Fölnéztem rá, megdöbbenve tapasztaltam, hogy szeretném ha Jericho Barrons akarna engem. Megakartam érinteni. Az akartam, hogy megérintsen. Azt akartam, hogy szenvedélyesen nézzen rám. Teljesen megzavarodtam. Mint a tündérek, egy mesebeli karakter is vajon elkezdheti önálló életét? Megváltozik anélkül, hogy az író bármit is tenne? Tényleg igazán tudom, hogy ki és mi ő? Tényleg lehetséges, hogy mindig is ő állt a háttérben és mozgatta a szálakat? Most már igazából semmi sem világos számomra.
KMM: De még mindig tudom mi Ön.
JZB:Meguntam. Hol van Mac?
KMM: Én vagyok aki kérdéseket tesz fel!
JZB: Azt kérdeztem;- Hol van Mac?
Nem hiszem el! Használta rajtam a Hangot! Ez a szemétláda hipnotizált!
KMM: A Chesterben van Ryordannal ahol hagytam, amikor ide jöttem, hogy meginterjúvoljam magát.
A kezei hirtelen a torkomat markolták, alig kaptam levegőt. A lábujjaim alig érték a földet.
JZB:Ha dugnak, akkor halott vagy.
Elengedett és a kanapéra rogytam. Nagy nehezen feltápászkodtam és az ajtóhoz rohantam, de Jericho Barrons eltűnt.
Nehézkesen összeszedtem magam. Nem igazán értem miért zavart, de megfordultam hogy kikapcsoljam a gázcsapot kifelé menet, mert ha ebből tényleg bármi igaz, akkor ez a levegőbe repítheti az egész könyvesboltot. Amikor kimentem, még hátra pillantottam. A freskó készen van! Visszamentem, hogy benézzek a kanapé mellé, rögtön a kanapé mellett állt két piros plüssös barna szék. Nem én tettem oda őket...
Neil Gaiman: A temető könyve
Nyaralásra vettem magamnak ezt a regényt, azt kell mondjam mindenképpen szerettem volna Gaimant vinni a tengerpartra. Nagyon vaciláltam az Anansi fiúk, és a Temető könyve között, de valamiért jobban szerettem volna egy kis borzongást miközben süttetem magam a napon.
A történet egy Senki nevű fiúról szól (röviden csak Sen), akinek meggyilkolta a szüleit egy bizonyos Jack nevű. Sennek hatalmas szerencséje volt, ugyanis bemenekült a házuktól nem olyan messze lévő temetőbe, hogy elbújjon, a Temető pedig úgy gondolta, megmenti a fiút. Owensék, egy szellem házaspár, befogadják, és maguk nevelik, emellett persze az egész temető formálja, gyúrja Sent. Silas a rejtélyes idegen pedig megtanítja Sent arra, hogyan kell élni az emberek világában. Egy szabály van, Sen nem hagyhatja el a Temetőt.
A könyv tele van fantázia szülte zseniális szereplőkkel, vámpírokkal,- de nem olyanokkal, mint amiket várnánk,- a hegy odúlyában élő Indigó emberrel, gyilkosokkal, és a Szlírrel. Igazi Gaimani fantasztikus szereposztás, maga az ötlet is zseniális szerintem. Nagyon meg voltam elégedve a könyvvel.
A kötet igazából epizódokból áll, Senki életének leglényegesebb pillanat képeit láthatjuk magunk előtt ahogy szépen felcseperedik. Így igazából minden kis epizód egy külön egész mese, hiszen mivel Gaimanról van szó, ez a kötet is olyan mint a többi, egy nagy hatalmas mese, mesésen elmondva, mintha megint valahol gyerekek lennénk, mégis nekünk, felnőtteknek szól. Talán ezt az elbeszélőt szeretem legjobban Gaimanban, hogy kicsit újra gyereknek érzem magam tőle.
A sztori természetesen nincs teljesen lezárva, a végén nagyon sok kapu marad nyitva előttünk, de én ennek külön örültem, a saját fantáziámra bízhatom, mi történt azokkal a szereplőkkel, akiknek nem dőlt el a sorsuk.
A történet vége számomra nagyon megható volt, bizony elő kellett vennem a papírzsepit, pedig én nem vagyok ilyen. De aggódnunk természetesen nem kell, hiszen Gaiman nem fog boldogtalan ürességet hagyni maga után. A kötet vége jó, de persze kicsit olyan mint az élet, semmi sem lehet tökéletes.
Nekem ez a kötet 10-ből kilencet érdemel, azért csak 9, mert nagyon nehezen indult be az eleje. Tele volt tőmondatokkal, és én azokat nem szeretem. A Rajzok külön tetszettek benne, főleg a Jack nevűről. Nagyon jó plussz hangulatot kapott ettől a kötet. A borító annyira nem tetszett, mint a Soseholé, ami a világ legjobb borítója, de ez is szép, a kötet igényes (agave, mondani sem kell) nem nagyon lehet bele kötni. Annak legalábbis aki szereti Gaiman stílusát. Aki nem, annak ez a könyv sem fog tetszeni, de aki igen, az rajongani fog érte. Én személy szerint mindenkinek ajánlom, aki szeretne újra mesét olvasni.
A történet egy Senki nevű fiúról szól (röviden csak Sen), akinek meggyilkolta a szüleit egy bizonyos Jack nevű. Sennek hatalmas szerencséje volt, ugyanis bemenekült a házuktól nem olyan messze lévő temetőbe, hogy elbújjon, a Temető pedig úgy gondolta, megmenti a fiút. Owensék, egy szellem házaspár, befogadják, és maguk nevelik, emellett persze az egész temető formálja, gyúrja Sent. Silas a rejtélyes idegen pedig megtanítja Sent arra, hogyan kell élni az emberek világában. Egy szabály van, Sen nem hagyhatja el a Temetőt.
A könyv tele van fantázia szülte zseniális szereplőkkel, vámpírokkal,- de nem olyanokkal, mint amiket várnánk,- a hegy odúlyában élő Indigó emberrel, gyilkosokkal, és a Szlírrel. Igazi Gaimani fantasztikus szereposztás, maga az ötlet is zseniális szerintem. Nagyon meg voltam elégedve a könyvvel.
A kötet igazából epizódokból áll, Senki életének leglényegesebb pillanat képeit láthatjuk magunk előtt ahogy szépen felcseperedik. Így igazából minden kis epizód egy külön egész mese, hiszen mivel Gaimanról van szó, ez a kötet is olyan mint a többi, egy nagy hatalmas mese, mesésen elmondva, mintha megint valahol gyerekek lennénk, mégis nekünk, felnőtteknek szól. Talán ezt az elbeszélőt szeretem legjobban Gaimanban, hogy kicsit újra gyereknek érzem magam tőle.
A sztori természetesen nincs teljesen lezárva, a végén nagyon sok kapu marad nyitva előttünk, de én ennek külön örültem, a saját fantáziámra bízhatom, mi történt azokkal a szereplőkkel, akiknek nem dőlt el a sorsuk.
A történet vége számomra nagyon megható volt, bizony elő kellett vennem a papírzsepit, pedig én nem vagyok ilyen. De aggódnunk természetesen nem kell, hiszen Gaiman nem fog boldogtalan ürességet hagyni maga után. A kötet vége jó, de persze kicsit olyan mint az élet, semmi sem lehet tökéletes.
Nekem ez a kötet 10-ből kilencet érdemel, azért csak 9, mert nagyon nehezen indult be az eleje. Tele volt tőmondatokkal, és én azokat nem szeretem. A Rajzok külön tetszettek benne, főleg a Jack nevűről. Nagyon jó plussz hangulatot kapott ettől a kötet. A borító annyira nem tetszett, mint a Soseholé, ami a világ legjobb borítója, de ez is szép, a kötet igényes (agave, mondani sem kell) nem nagyon lehet bele kötni. Annak legalábbis aki szereti Gaiman stílusát. Aki nem, annak ez a könyv sem fog tetszeni, de aki igen, az rajongani fog érte. Én személy szerint mindenkinek ajánlom, aki szeretne újra mesét olvasni.
2010. november 13., szombat
Melyik általad olvasott könyvben vállalnál szerepet, ki lennél, és miért?
Nima nagyon kedvesen meghívott erre a játékra, köszönöm neki. Kifejezetten elgondolkodtató kérdés ez. Annyi rengeteg könyv van amit szeretek, és olyan sok szereplő, hogy nagyon el kell gondolkodnom azon, mégis ki szeretnék lenni. A Cicababa karaktereket nem szeretem, szóval ezzel eleve kilövök jó pár lehetőséget, férfi szintén nem lennék nőneműségem révén. Mégis azt a két dolgot mondanám, ami először eszembe jutott. Az egyik Neil Gaiman könyvéből,a Csillagporból, az Esthajnal csillag; Yven, remélem jól írom a nevét, mivel már vagy 2 éve olvastam a könyvet. A másik pedig J. Goldenlane Isteni Balhéjából, az én kedvenc kis csitri hősnőm, Thani.
Thani igazából azért, mert a karaktere nagyon közel áll hozzám, én is kissé szabad szájú vagyok, és néha hihetetlenül béna, emellett pedig imádom azt a világot amit Goldenlane alkotott, nagyon jól érezném magam benne, és nagyon szeretném a Káosz istennőjét :):) Sőt úgy gondolom Q- val is nagyon jóban lennénk.
A Csillagporban szereplő Yvent én nagyon nem úgy képzeltem el, mint a filmbélit, mégis úgy gondolom, fantasztikus dolog lehet csillagnak lenni. Nem mondom, hogy a csillagpor a kedvenc könyvem, egyszerűen csak tetszett Yven karaktere, örülnék ha engem is szeretnének az unikornisok, bár annak kevésbé, ha a boszorkák akarnák a szívemet. A világa is szintén csodálatos. Én leginkább csak fantasy regényben tudnám elképzelni magam. Még jó pár fantasy regényből sorolhatnékl fel szerepeket, sőt talán ha fiú lennék szívesen lennék Gimli is akár. De nem vagyok, és nem is akarok. Szóval itt a vége.
A játékot tovább küldeném Elhaymnak, Ppayternek és FFG-nek.
Thani igazából azért, mert a karaktere nagyon közel áll hozzám, én is kissé szabad szájú vagyok, és néha hihetetlenül béna, emellett pedig imádom azt a világot amit Goldenlane alkotott, nagyon jól érezném magam benne, és nagyon szeretném a Káosz istennőjét :):) Sőt úgy gondolom Q- val is nagyon jóban lennénk.
A Csillagporban szereplő Yvent én nagyon nem úgy képzeltem el, mint a filmbélit, mégis úgy gondolom, fantasztikus dolog lehet csillagnak lenni. Nem mondom, hogy a csillagpor a kedvenc könyvem, egyszerűen csak tetszett Yven karaktere, örülnék ha engem is szeretnének az unikornisok, bár annak kevésbé, ha a boszorkák akarnák a szívemet. A világa is szintén csodálatos. Én leginkább csak fantasy regényben tudnám elképzelni magam. Még jó pár fantasy regényből sorolhatnékl fel szerepeket, sőt talán ha fiú lennék szívesen lennék Gimli is akár. De nem vagyok, és nem is akarok. Szóval itt a vége.
A játékot tovább küldeném Elhaymnak, Ppayternek és FFG-nek.
2010. november 12., péntek
Karen Marie Moning: Beyond the Highland's Mist
Karen Marie Moning, a méltán híres Tündérkrónikák írója, most sem okoz csalódást nekünk. Ez a sorozat volt az első sorozata, és ez a könyv a legeslegelső könyve, ugyanazzal a világgal, amit megismerhetünk a Tündérkrónikákban is. De itt emberek a főszereplők.
A kötet, mint már említettem, Karen első sorozata, a Highlander /hegylakó/ első darabja. Ez a sorozat tette híressé az írónőt, sőt elnyerte a legjobb kezdő romantikus könyv díjat is, egy évvel a kiadása után.
A kötetnek igazából három főszereplője van, az egyik Adam, a titokzatos figura, aki a Tündérek, Seeliek bolondja, szó szerint ő szórakoztatja a nemes fő tündéreket. A tündér király rendkívüli haragra gerjed, mikor megtudja, hogy Aoibheal (ávil) tündérkirálynőnek megtetszett egy emberi lény. Sőt idővel értesül arról is, hogy ez az ember, a legendás Hawk, minden nőt meghódít akivel csak találkozik élete során. Megkéri Adam-et, a bolondot, hogy találjon egy olyan nőt, bárhol a történelemben, aki ellen tud állni Hawk csábításának. Hawk az 1500-as évek Skóciájában élő nemes, míg a lány akit végül párjának találnak, nevezetesen Adrienne, a huszadik század szülötte.
Adam elrabolja a lányt a saját korából, és elintézi, hogy akaratán kívül hozzá kelljen mennie Hawkhoz, aki szintén nem akarja a házasságot, de amint meglátja a lányt, rögtön megtetszik neki, és szeretné jobban megismerni, Adrienne viszont gyűlöli a szép férfiakat, hogy miért az a könyvben majd kiderül, és hallani sem akar Hawkról. Közben Adam persze azon mesterkedik, hogy ő is meghódítsa Adrienne-t, és hogy az övé legyen, ne pedig Hawk-é, és ezzel tönkretennék Hawk hírnevét és magát Hawkot is, aki az idő folyamán persze reménytelenül szerelmes lesz.
A történet szerintem kifejezetten jó, de ha valaki kifejezetten erotikus könyvet szeretne, az csalódni fog. Ebben a könyvben nagyon kevés a sex, úgy látom Moning nem is igazán szívesen ír róla, persze lehet, hogy ez idővel másképp lesz, mégis azt hiszem ő nem kifejezetten szexista író.
Az angol borító siralmas, aki látta az Ulpius háznak az Álomszerető borítóját, az tudja milyen ez, egy hatalmas kék férfi mellkas. Nem tudom miért jó ez, olyan varázsaltos volt ez a könyv Skóciával, a múlttal, igazán lehetett volna valami kultúrált borítója, ez alapján én abszolút pornó könyvnek gondolnám. Komolyan tipikus az a könyv amit nem szívesen olvasok a család előtt.
Rendkívül tetszett, ahogy érzékeltette Moning angolul a nyelvi különségeket, a skótok igazi akcentussal bezséltek, néhol el is akadtam, hogy te jó ég miről beszél. Szintén előkerült a Lass(leányka), szó, ezzel még csak Moning könyveiben találkoztam, avagy hallottam már róla, de leírva még nem láttam könyvben.
Szerintem nem rossz könyv ez, kicsit érződik rajta, hogy nem mai csirke, és ennek a hullámnak az elején íródott. De nem semmi, ha egy könyv, ami az író első könyve rögtön tíz díjat besöpör. Nagyon szeretném, hogy magyarul is jelenjen meg, mert biztos nagyon sokan szeretnék. Számomra tízből nyolc pontot érdemel, egyszerűen csak azért, mert úgy gondolom van hova fejlődnie ennél a kötetnél az írónőnek, és néhány dolog túlságosan kiszámítható volt.
A kötet, mint már említettem, Karen első sorozata, a Highlander /hegylakó/ első darabja. Ez a sorozat tette híressé az írónőt, sőt elnyerte a legjobb kezdő romantikus könyv díjat is, egy évvel a kiadása után.
A kötetnek igazából három főszereplője van, az egyik Adam, a titokzatos figura, aki a Tündérek, Seeliek bolondja, szó szerint ő szórakoztatja a nemes fő tündéreket. A tündér király rendkívüli haragra gerjed, mikor megtudja, hogy Aoibheal (ávil) tündérkirálynőnek megtetszett egy emberi lény. Sőt idővel értesül arról is, hogy ez az ember, a legendás Hawk, minden nőt meghódít akivel csak találkozik élete során. Megkéri Adam-et, a bolondot, hogy találjon egy olyan nőt, bárhol a történelemben, aki ellen tud állni Hawk csábításának. Hawk az 1500-as évek Skóciájában élő nemes, míg a lány akit végül párjának találnak, nevezetesen Adrienne, a huszadik század szülötte.
Adam elrabolja a lányt a saját korából, és elintézi, hogy akaratán kívül hozzá kelljen mennie Hawkhoz, aki szintén nem akarja a házasságot, de amint meglátja a lányt, rögtön megtetszik neki, és szeretné jobban megismerni, Adrienne viszont gyűlöli a szép férfiakat, hogy miért az a könyvben majd kiderül, és hallani sem akar Hawkról. Közben Adam persze azon mesterkedik, hogy ő is meghódítsa Adrienne-t, és hogy az övé legyen, ne pedig Hawk-é, és ezzel tönkretennék Hawk hírnevét és magát Hawkot is, aki az idő folyamán persze reménytelenül szerelmes lesz.
A történet szerintem kifejezetten jó, de ha valaki kifejezetten erotikus könyvet szeretne, az csalódni fog. Ebben a könyvben nagyon kevés a sex, úgy látom Moning nem is igazán szívesen ír róla, persze lehet, hogy ez idővel másképp lesz, mégis azt hiszem ő nem kifejezetten szexista író.
Az angol borító siralmas, aki látta az Ulpius háznak az Álomszerető borítóját, az tudja milyen ez, egy hatalmas kék férfi mellkas. Nem tudom miért jó ez, olyan varázsaltos volt ez a könyv Skóciával, a múlttal, igazán lehetett volna valami kultúrált borítója, ez alapján én abszolút pornó könyvnek gondolnám. Komolyan tipikus az a könyv amit nem szívesen olvasok a család előtt.
Rendkívül tetszett, ahogy érzékeltette Moning angolul a nyelvi különségeket, a skótok igazi akcentussal bezséltek, néhol el is akadtam, hogy te jó ég miről beszél. Szintén előkerült a Lass(leányka), szó, ezzel még csak Moning könyveiben találkoztam, avagy hallottam már róla, de leírva még nem láttam könyvben.
Szerintem nem rossz könyv ez, kicsit érződik rajta, hogy nem mai csirke, és ennek a hullámnak az elején íródott. De nem semmi, ha egy könyv, ami az író első könyve rögtön tíz díjat besöpör. Nagyon szeretném, hogy magyarul is jelenjen meg, mert biztos nagyon sokan szeretnék. Számomra tízből nyolc pontot érdemel, egyszerűen csak azért, mert úgy gondolom van hova fejlődnie ennél a kötetnél az írónőnek, és néhány dolog túlságosan kiszámítható volt.
Nalini Singh: Angyalvér
Elég régóta szeretnék írni erről a könyvről, hiszen a megjelenés napján készhez kaptam, és hihetetlenül örültem neki. Főleg mert amint a kezembe vettem, láttam, hogy a könyv nagyon igényes kötésben van, nem az a szétesős fajta, erős és kemény a karton kötése, és nem hatalmas betűk tarkítják belülről, hogy vastag legyen. Végre egy minőségi könyv!
Nalini Singh egy új- zélandi író, amikor megláttam a képét, rögtön tudtam, hogy ő egy igazi kiwi, történelem szakos tanár is, és ez nagyon jó hatással van a regényire. Két sorozata van, az egyik az itthon is megjelent Angyali Vadász sorozat, a másik, amiről szerencsére az Egmont már tárgyal vele, a leopárdos alakváltós sorozata, ami külföldön már méltán befutott.
Elena Deveraux a legjobb vámpír vadász New Yorkban, különleges képességével, ki tudja szagolni az elvadult, vagy megszökött vámpírokat. A dolga pontosan az, hogy elkapja őket és vissza vigye őket urukhoz, akik készítették őket, az angyalokhoz. Nalini különleges világában az angyalok uralkodnak, pontosabban az ark angyalok, Elenát felbérli New York leghatalmasabb arkangyala; Raphael, hogy találjon meg egy angyalt, aki rossz útra tért. Elena persze nem örül ennek a fordulatnak, mert nagyon fél az arkangyaltól, és hogy ez milyen veszélybe fogja keverni az ő életét.
A történet sajnos, nem első szám egyes személyben van írva, hanem igazából elég sok emberen keresztül látunk majd, de a két főszereplő szemén és gondolatain leginkább. Én jobban szerettem volna, ha E/1-ben olvashatom, adott volna valami plusszt a könyvnek nekem, így kicsit a normál vámpíros romantikus könyvekre hajaz.
Sok kifogásom nem lehet a könyv ellen, nekem kifejezetten tetszett, végre valami új, valami angyalos a piacon, tudom a legtöbb könyvre amiről írok a blogon ezt mondom, de leginkább azokról szeretek írni, amik valami különleges élményt nyújottak nekem. Ez a könvy mindenképp ilyen volt, alig bírtam letenni, pedig nagyon kellett volna.
A sztori nem volt összecsapott, sőt a szerelmi szál is szépen ki volt dolgozva, a karakterek jól formáltak, fejlődnek, - persze van aki nem- de ennek ellenére nagyon jól tudtam azonosulni a szereplőkkel, és megértettem mit miért cselekszenek.
A könyv befejezésénel használt megoldása Nalininek különösen tetszett, hihetetlenül örültem, mikor elolvastam a végét, remélem minden könyv vég amit ír ilyen jó lesz.
Mindent összevetve ez egy kifejezetten jó könyv, igényesen megírt, igényesen fordított, gyorsan olvasható romantikus urban fantasy. Nagyon örültem, hogy angyalokról olvashattam benne végre, a szárnyak nekem különösen tetszettek, én is oda vagyok a szárnyakért. Számomra tízből kilenc.
Nalini Singh egy új- zélandi író, amikor megláttam a képét, rögtön tudtam, hogy ő egy igazi kiwi, történelem szakos tanár is, és ez nagyon jó hatással van a regényire. Két sorozata van, az egyik az itthon is megjelent Angyali Vadász sorozat, a másik, amiről szerencsére az Egmont már tárgyal vele, a leopárdos alakváltós sorozata, ami külföldön már méltán befutott.
Elena Deveraux a legjobb vámpír vadász New Yorkban, különleges képességével, ki tudja szagolni az elvadult, vagy megszökött vámpírokat. A dolga pontosan az, hogy elkapja őket és vissza vigye őket urukhoz, akik készítették őket, az angyalokhoz. Nalini különleges világában az angyalok uralkodnak, pontosabban az ark angyalok, Elenát felbérli New York leghatalmasabb arkangyala; Raphael, hogy találjon meg egy angyalt, aki rossz útra tért. Elena persze nem örül ennek a fordulatnak, mert nagyon fél az arkangyaltól, és hogy ez milyen veszélybe fogja keverni az ő életét.
A történet sajnos, nem első szám egyes személyben van írva, hanem igazából elég sok emberen keresztül látunk majd, de a két főszereplő szemén és gondolatain leginkább. Én jobban szerettem volna, ha E/1-ben olvashatom, adott volna valami plusszt a könyvnek nekem, így kicsit a normál vámpíros romantikus könyvekre hajaz.
Sok kifogásom nem lehet a könyv ellen, nekem kifejezetten tetszett, végre valami új, valami angyalos a piacon, tudom a legtöbb könyvre amiről írok a blogon ezt mondom, de leginkább azokról szeretek írni, amik valami különleges élményt nyújottak nekem. Ez a könvy mindenképp ilyen volt, alig bírtam letenni, pedig nagyon kellett volna.
A sztori nem volt összecsapott, sőt a szerelmi szál is szépen ki volt dolgozva, a karakterek jól formáltak, fejlődnek, - persze van aki nem- de ennek ellenére nagyon jól tudtam azonosulni a szereplőkkel, és megértettem mit miért cselekszenek.
A könyv befejezésénel használt megoldása Nalininek különösen tetszett, hihetetlenül örültem, mikor elolvastam a végét, remélem minden könyv vég amit ír ilyen jó lesz.
Mindent összevetve ez egy kifejezetten jó könyv, igényesen megírt, igényesen fordított, gyorsan olvasható romantikus urban fantasy. Nagyon örültem, hogy angyalokról olvashattam benne végre, a szárnyak nekem különösen tetszettek, én is oda vagyok a szárnyakért. Számomra tízből kilenc.
2010. november 11., csütörtök
Karen Marie Moning: Dreamfever
Na itt az idáig megjelent utolsó rész, 2011 január 18.-án fog megjelenni a végső, már nagyon várom. Sőt aki ismer, vagy molyol, tudja ,hogy a nagyon várom nem kifejezés arra mit érzek ezzel a könnyvel kapcsolatban. Már azt is megkaptam, hogy megőrültem, mert egy könyv sem tetszhet ennyire. De van olyan könyv ami jobban is tetszett ennél persze /Gyűrűk Ura, Harry Potter, - igazából ezekkel nem említeném egy lapon./de akkor is, oda vissza vagyok. Rajongó lettem, és be kell valljam a Cat and Bones sorozaton kívül egyik vámpíros, tündéres urban fantasy sem fogott meg ennyire.
Eme kötetben már több szerelem van, végre felüti a fejét ez a vonal is, de nem úgy ám ahogy mi várnánk, ismét csodás csavart csinál Moning néni, én pedig ennek is nagyon örültem. Sőt Dani fejébe is beleláthatunk egy kicsit, ami szintén nagyon mókás volt.
SPOILER jön a következő bekezdésben. Ezt a bekezdést csak az olvassa el, aki vagy olvasta a harmadik kötetet, vagy többet akar tudni a könyvről, de csak saját felelősségre.
SPOILER... SPOILER...SPOILER...
Az előző kötet ugye úgy ér véget, hogy a két világ között átívelő kapu kinyílt, Barronsék, a sidhe látók és McAltarok elbuktak Samhainon. Mac-et megtámadta a V'lane-hez kísértetiesen hasonlító Unseele herceg, aki szintén sex tündér, és Pryát csinált belőle. Amint elkezdjük olvasni a könyvet, nagyon kicsit belelátunk Mac elméjébe, de mivel a Pryák nem igazán tudnak gondolkodni, ezért utána már átlépünk Dani fejébe, ami szerintem roppant szórakoztató.
Dani megmenti szeretett hősnőnket... ki gondolta volna ugye? Nem is Barrons, de nem is V'lane, úgyhogy ők el is mennek Macért, hogy rendbe hozzák, és megtegyék a lehetetlent, vissza hozzák Pryaságból a való életbe. Barrons előbb ér oda, és gyorsan el is rabolja Mac-et a Sidhe látóktól. Ezek után kissé sajátos módszerekkel, de meggyógyítja Mac-et miközben megismerünk egy számunkra idegen, de kedves Barronst.... Szerintem ennyi bőven elég a történetből, és azt kell mondjam ez amit itt leírtam csak az első ötven oldal cselekménye. Szóval nagyon sok minden vár még az olvasókra.
SPOILER VÉGE... SPOILER VÉGE.... SPOILER VÉGE...
Ez a könyv már 490 oldalas, komolyan mondom madarat lehetett volna velem fogatni mikor ezt megtudtam. Az utolsó ötödik kötet még ennél is jóval hosszabb lesz, sőt abba a kötetbe ígért Moning szerelmet is, és megígérte, hogy a sorozat vége happy end-el zárul. Mi kell ennél több?
Hozzáteszem ez a kötet hagyja a legnagyobb kérdéseket maga után, végre sejthetjük, hogy kicsoda is Barrons, ahogy a külföldi fórumokat olvasom, még nem tiszta mindenkinek, de a könyv vége felé elég nyilvánvaló, és bizony a válasz egy magyarul megjelent kötetben is benne van. Nem vicceltem amikor azt mondtam, Moning bizony előre tudta az egész sztorit. Ez egy nagy hosszú több kötetes regény.
A másik dolog, ami nagyon tetszik benne, sajnos ez a magyar olvasóknak nem fog átjönni, hogy Barrons bizony skót akcentusban beszél. Emiatt sokszor elég fura szavakat használ, és ezen nagyon jókat lehet nevetni. Az angol kötetekben egyébként Barrons sosem mond olyat, hogy "No" csak olyat mond hogy "Nae" nekem ez hihetetlenül tetszik. Sőt a nőket nem egyszer Lassie-nek hívja, ami ugye nőt jelent.
Az én szívemhez közel áll ez az akcentus, szerencsére jól is értem, mert laktam Isle of Man-en egy hónapig( ír ország és Anglia között egy sziget) és ott is ilyen akcentussal beszélnek. Szinte hallom a fülemben ezeket a szavakat.
Visszatérve a könyvre, nagyon szeretem, nagyon nagyon jó, idáig ez a legjobb, legizgalmasabb stb... a borítója ami nekem van az kifejezetten tetszik, de a bőrszerkós Mac-es borító nem nyerte el a tetszésemet. A könyv még mindig 10-ből 11. Hihetetlen. Nagyon várom már a január 18.-at.
Eme kötetben már több szerelem van, végre felüti a fejét ez a vonal is, de nem úgy ám ahogy mi várnánk, ismét csodás csavart csinál Moning néni, én pedig ennek is nagyon örültem. Sőt Dani fejébe is beleláthatunk egy kicsit, ami szintén nagyon mókás volt.
SPOILER jön a következő bekezdésben. Ezt a bekezdést csak az olvassa el, aki vagy olvasta a harmadik kötetet, vagy többet akar tudni a könyvről, de csak saját felelősségre.
SPOILER... SPOILER...SPOILER...
Az előző kötet ugye úgy ér véget, hogy a két világ között átívelő kapu kinyílt, Barronsék, a sidhe látók és McAltarok elbuktak Samhainon. Mac-et megtámadta a V'lane-hez kísértetiesen hasonlító Unseele herceg, aki szintén sex tündér, és Pryát csinált belőle. Amint elkezdjük olvasni a könyvet, nagyon kicsit belelátunk Mac elméjébe, de mivel a Pryák nem igazán tudnak gondolkodni, ezért utána már átlépünk Dani fejébe, ami szerintem roppant szórakoztató.
Dani megmenti szeretett hősnőnket... ki gondolta volna ugye? Nem is Barrons, de nem is V'lane, úgyhogy ők el is mennek Macért, hogy rendbe hozzák, és megtegyék a lehetetlent, vissza hozzák Pryaságból a való életbe. Barrons előbb ér oda, és gyorsan el is rabolja Mac-et a Sidhe látóktól. Ezek után kissé sajátos módszerekkel, de meggyógyítja Mac-et miközben megismerünk egy számunkra idegen, de kedves Barronst.... Szerintem ennyi bőven elég a történetből, és azt kell mondjam ez amit itt leírtam csak az első ötven oldal cselekménye. Szóval nagyon sok minden vár még az olvasókra.
SPOILER VÉGE... SPOILER VÉGE.... SPOILER VÉGE...
Ez a könyv már 490 oldalas, komolyan mondom madarat lehetett volna velem fogatni mikor ezt megtudtam. Az utolsó ötödik kötet még ennél is jóval hosszabb lesz, sőt abba a kötetbe ígért Moning szerelmet is, és megígérte, hogy a sorozat vége happy end-el zárul. Mi kell ennél több?
Hozzáteszem ez a kötet hagyja a legnagyobb kérdéseket maga után, végre sejthetjük, hogy kicsoda is Barrons, ahogy a külföldi fórumokat olvasom, még nem tiszta mindenkinek, de a könyv vége felé elég nyilvánvaló, és bizony a válasz egy magyarul megjelent kötetben is benne van. Nem vicceltem amikor azt mondtam, Moning bizony előre tudta az egész sztorit. Ez egy nagy hosszú több kötetes regény.
A másik dolog, ami nagyon tetszik benne, sajnos ez a magyar olvasóknak nem fog átjönni, hogy Barrons bizony skót akcentusban beszél. Emiatt sokszor elég fura szavakat használ, és ezen nagyon jókat lehet nevetni. Az angol kötetekben egyébként Barrons sosem mond olyat, hogy "No" csak olyat mond hogy "Nae" nekem ez hihetetlenül tetszik. Sőt a nőket nem egyszer Lassie-nek hívja, ami ugye nőt jelent.
Az én szívemhez közel áll ez az akcentus, szerencsére jól is értem, mert laktam Isle of Man-en egy hónapig( ír ország és Anglia között egy sziget) és ott is ilyen akcentussal beszélnek. Szinte hallom a fülemben ezeket a szavakat.
Visszatérve a könyvre, nagyon szeretem, nagyon nagyon jó, idáig ez a legjobb, legizgalmasabb stb... a borítója ami nekem van az kifejezetten tetszik, de a bőrszerkós Mac-es borító nem nyerte el a tetszésemet. A könyv még mindig 10-ből 11. Hihetetlen. Nagyon várom már a január 18.-at.
Karen Marie Moning: Faefever
Hát igen, komolyan mondom rég vártam ennyire könyvet mint ezt. Moning szuper jól ír, angolul is nagyon élvezhető, de még sincs olyan egyszerűen írva, mint a Twilight sorozat, amit szerintem egy alapfokú angol tudással rendelkező ember is lazán elolvas.
Az angol kötet kisebb mint a magyar, nekem pont az a borítós van meg, amit a Kelly kiadó is átvett, ez a borító tetszik a legkevésbé egyébként, semmit nem ad vissza a sztoriból.
Nagyon sok mindent nem szeretnék elmesélni, mert úgy tudom itthon még nem olvasta senki ezt a könyvet. Éppen ezért tartalmi részeket nem is szeretnék nagyon közölni, a lényeg még mindig ugyanaz, nyomozás a Sinh Sar Dubh után, ami a legerősebb tündér relikvia, egyre többet tudunk meg róla természetesen, és ugyanez igaz a szereplőkre is. Sőt ebben a kötetben Mac ráébred, hogy igazából ő semmit nem tud Jerichoról, úgyhogy most már sokkal jobban oda figyel rá, és sokkal több mindent is tudunk meg végre róla. De, hogy mit, az maradjon egyenlőre az én titkom, de az biztos, különleges fazon ez a Jericho Barrons.
A kötet még izgalmasabb, és jóval hosszabb, mint az előző két rész. Azok ugyanis Angol eredeti formában 350 oldalasak voltak, ez a könyv már 400 és ennek a plussz ötven oldalnak én két lábon ugrálva örültem. Nem lehet elég hosszú ez a sorozat nekem.
Ez a kötet, csak hogy kicsit ismételjem önmagam, még sokkal jobb volt mint az előző, komolyan úgy érzem magam a könyvek olvasása közben, hogy ez igazából egy nagyon hosszú regény, és azt hiszem így is van, mivel nem határolja igazából a részeket semmi. A legtöbb sorozatnak azért van vége, egy könyv alkot egy kerek egészet. Itt közel sem erről van szó. Ennek a könyvnek a vége is olyan, mintha csak lapoznunk kéne, és már jönne is a következő fejezet, de helyette becsapnak minket, és csak a glosszárium, és Mac naplója jön... óóóó jeeee.
A másik figyelmeztetésem, ez a könyv még mindig nem ROMANTIKUS regény, nem mondom hogy nincsenek utalások egyes dolgokra, de nem az amit ma várunk egy urban fantasytól, amit egy nő írt lányoknak. Nekem mégis pontosan ezért tetszik. Mert nem csak a szexről, szerelemről olvashatok benne, hanem sokkal nagyobb a hangsúly a szereplőkön és a történeten!!! De nem esik abba a hibába Moning, mint Chance, hogy egy pillanatnyi szünetünk nincs arra, hogy szusszanjunk. Szerencsére tudunk szusszani, de nem úgy hogy közben ásítoznunk is kelljen.
Nekem továbbra is 10ből 11. Aki tud angolul annak kalandra fel, és ne habozzon. Olvassa el:) Aki pedig nem az pedig olvassa csak újra ez első két részt, nagyon sok fontos információ van bennük elrejtve. ;)
Az angol kötet kisebb mint a magyar, nekem pont az a borítós van meg, amit a Kelly kiadó is átvett, ez a borító tetszik a legkevésbé egyébként, semmit nem ad vissza a sztoriból.
Nagyon sok mindent nem szeretnék elmesélni, mert úgy tudom itthon még nem olvasta senki ezt a könyvet. Éppen ezért tartalmi részeket nem is szeretnék nagyon közölni, a lényeg még mindig ugyanaz, nyomozás a Sinh Sar Dubh után, ami a legerősebb tündér relikvia, egyre többet tudunk meg róla természetesen, és ugyanez igaz a szereplőkre is. Sőt ebben a kötetben Mac ráébred, hogy igazából ő semmit nem tud Jerichoról, úgyhogy most már sokkal jobban oda figyel rá, és sokkal több mindent is tudunk meg végre róla. De, hogy mit, az maradjon egyenlőre az én titkom, de az biztos, különleges fazon ez a Jericho Barrons.
A kötet még izgalmasabb, és jóval hosszabb, mint az előző két rész. Azok ugyanis Angol eredeti formában 350 oldalasak voltak, ez a könyv már 400 és ennek a plussz ötven oldalnak én két lábon ugrálva örültem. Nem lehet elég hosszú ez a sorozat nekem.
Ez a kötet, csak hogy kicsit ismételjem önmagam, még sokkal jobb volt mint az előző, komolyan úgy érzem magam a könyvek olvasása közben, hogy ez igazából egy nagyon hosszú regény, és azt hiszem így is van, mivel nem határolja igazából a részeket semmi. A legtöbb sorozatnak azért van vége, egy könyv alkot egy kerek egészet. Itt közel sem erről van szó. Ennek a könyvnek a vége is olyan, mintha csak lapoznunk kéne, és már jönne is a következő fejezet, de helyette becsapnak minket, és csak a glosszárium, és Mac naplója jön... óóóó jeeee.
A másik figyelmeztetésem, ez a könyv még mindig nem ROMANTIKUS regény, nem mondom hogy nincsenek utalások egyes dolgokra, de nem az amit ma várunk egy urban fantasytól, amit egy nő írt lányoknak. Nekem mégis pontosan ezért tetszik. Mert nem csak a szexről, szerelemről olvashatok benne, hanem sokkal nagyobb a hangsúly a szereplőkön és a történeten!!! De nem esik abba a hibába Moning, mint Chance, hogy egy pillanatnyi szünetünk nincs arra, hogy szusszanjunk. Szerencsére tudunk szusszani, de nem úgy hogy közben ásítoznunk is kelljen.
Nekem továbbra is 10ből 11. Aki tud angolul annak kalandra fel, és ne habozzon. Olvassa el:) Aki pedig nem az pedig olvassa csak újra ez első két részt, nagyon sok fontos információ van bennük elrejtve. ;)
Karen Marie Moning: Álom és Valóság
Az első kötet még nem volt számomra olyan áttörő, mégis éreztem, hogy ez a sorozat számomra más, valami több, de még kicsit várat magára, hogy "robbanjon". Legalábbis nekem. Azt kell mondjam hihetetlenül örülök ennek a kis gyöngyszemnek, a mai vámpír és most már a Kelly jóvoltából, tündér dömpingnek is. Ez a könyv mégis valahogy más, mint a többi, kicsit több kicsit kevesebb, de több a jóból, és kevesebb a rosszból. Na de kezdjük csak az elején.
Ismét találkozhatunk kedvenceinkkel, MacKayla Lane-el, a sidhe látóval aki röviden csak Mac, Jericho Barronssal, akiről még mindig nem tudunk semmit de nagyon izgatja a fantáziánkat, vajon mi is lehet az ő titka, és persze az elmaradhatatlan V'lane-el, a szextündérrel, aki orgazmussal öl. V'lane-t kicsit jobban megismerhetjük a kötet során, és már nem is lesz olyan taszító, legalábbis számomra. Kicsit közelebb kerülünk a rejtélyek megoldásához és a Sin Sar Dubh (sisudu -nak kell ejteni, nekem még mindig nem nagyon megy pedig gyakorlom) megtalálásához. Persze Barronsról is meg tudunk egyet s mást, de mégis úgy érezzük, hogy igazából azzal, hogy megtudtunk róla valamit, azzal el is értük azt, hogy még inkább úgy érezzük, róla igazán semmit nem tudunk. Hát bizony ez nem jó érzés, Barronst mégis szeretjük, hiába arrogáns, hiába egy kötekedő alak, akkor is mindig ott van ahol lennie kell, avagy inkább majdnem, de nagyon igyekszik, hogy miért, azt nem tudom, de őszintén kíváncsi vagyok az igazi indítékaira.
A történetetről nem igazán szeretnék sokat mesélni, az alapszál még mindig az, hogy van két tündér ház, a Seeliek és Unseeliek, és az Unseeliek úgy néz ki egyre inkább kiszabadulnak a börtönükből, és megakarják kaparintani a mi kis világunkat, de ahhoz, hogy ezt véghez vigyék, szükség van a hatalmas varázserejű tündér SZT-re (szent tárgyra) a Sinh Sar Duhra (si-su-du, sisudu), sőt ahhoz is kell ez a csodás könyv, hogy a jó oldal megsemmisítse, avagy elzárja a rosszat. Szerintem ezzel bőven eleget mondtam, akinek tetszett az első rész mindenképpen olvassa el, mert a második kötet sokkal jobb.
Kifejezetten örültem, hogy Mac végre nem csak a körmén kesergett és persze a haján, hanem végre felfogta küldetése fontosságát, és elkezdett felnőtt nőként viselkedni. Nagyon tetszik a sok új szereplő és sok új szál, amit behoz az író nő a történetbe.
Mac szemén át számomra a világ nagyon vicces, ugyanis nagyon szeretem a humorát, sőt Jericho humorát is, nagyon jót tudok derülni az ő "kis" vitáikon és játszmáikon.
Mindent egybe vetve, érződik, hogy az írónő TÉNYLEG tudta, hogy mit akar, és hogy ez a történet egy kerek egész lesz a végén, pontosan tudja merre tart és bizony fantasztikusan titkolja és sejteti előttünk a dolgokat, mégsem jövünk rá, minek ki és hogy áll a háta mögött. Ehhez külön gratulálni tudok, mert idáig a legtöbb urban fantasy regénynél mindent kitaláltam, és előre vártam azt a pillanatot, hogy na majd most! De itt nem így volt, és ez nagyon jó érzés.
Van viszont egy hatalmas figyelmeztetésem mindenkinek. A könyv vége egy hatalmas Cliffhanger. Akkora, hogy én ugyan megfogadtam, hogy nem olvasok el angolul könyveket, hanem türelmesen kivárom, míg a magyar kiadók szépen megjeleníttetik nekem, főleg a Kelly aki nekem az egyik szívem csücske, (félre ne értsétek, meg fogom venni a magyart is, ebből a sorozatból kell minden darab!) de iziben rendeltem meg az angol eredetiket, és kezdtem el falni őket. Ennek ellenére azt mondom, ez senkinek ne vegye el a kedvét, ugyanis a könyv vége zseniális, Moning nagyon ügyes:)
Ennyi elég is lenne eme csodás kötetről, elég jól az egekbe magasztaltam. Az egyik legnagyobb kedvencem a piacon jelenleg!
A könyvet köszönöm a Kelly kiadónak! Még sok sok ilyen szuper rejtett kincsekre bukkanjanak, de ha más nem ők biztos fognak is! Csak így tovább Kelly!
Erre a könyvre 10ből 11-et adok. Imádtam kívülről belülről, még a sorközöket is :D Azt hiszem ez mindent elmond.
Ismét találkozhatunk kedvenceinkkel, MacKayla Lane-el, a sidhe látóval aki röviden csak Mac, Jericho Barronssal, akiről még mindig nem tudunk semmit de nagyon izgatja a fantáziánkat, vajon mi is lehet az ő titka, és persze az elmaradhatatlan V'lane-el, a szextündérrel, aki orgazmussal öl. V'lane-t kicsit jobban megismerhetjük a kötet során, és már nem is lesz olyan taszító, legalábbis számomra. Kicsit közelebb kerülünk a rejtélyek megoldásához és a Sin Sar Dubh (sisudu -nak kell ejteni, nekem még mindig nem nagyon megy pedig gyakorlom) megtalálásához. Persze Barronsról is meg tudunk egyet s mást, de mégis úgy érezzük, hogy igazából azzal, hogy megtudtunk róla valamit, azzal el is értük azt, hogy még inkább úgy érezzük, róla igazán semmit nem tudunk. Hát bizony ez nem jó érzés, Barronst mégis szeretjük, hiába arrogáns, hiába egy kötekedő alak, akkor is mindig ott van ahol lennie kell, avagy inkább majdnem, de nagyon igyekszik, hogy miért, azt nem tudom, de őszintén kíváncsi vagyok az igazi indítékaira.
A történetetről nem igazán szeretnék sokat mesélni, az alapszál még mindig az, hogy van két tündér ház, a Seeliek és Unseeliek, és az Unseeliek úgy néz ki egyre inkább kiszabadulnak a börtönükből, és megakarják kaparintani a mi kis világunkat, de ahhoz, hogy ezt véghez vigyék, szükség van a hatalmas varázserejű tündér SZT-re (szent tárgyra) a Sinh Sar Duhra (si-su-du, sisudu), sőt ahhoz is kell ez a csodás könyv, hogy a jó oldal megsemmisítse, avagy elzárja a rosszat. Szerintem ezzel bőven eleget mondtam, akinek tetszett az első rész mindenképpen olvassa el, mert a második kötet sokkal jobb.
Kifejezetten örültem, hogy Mac végre nem csak a körmén kesergett és persze a haján, hanem végre felfogta küldetése fontosságát, és elkezdett felnőtt nőként viselkedni. Nagyon tetszik a sok új szereplő és sok új szál, amit behoz az író nő a történetbe.
Mac szemén át számomra a világ nagyon vicces, ugyanis nagyon szeretem a humorát, sőt Jericho humorát is, nagyon jót tudok derülni az ő "kis" vitáikon és játszmáikon.
Mindent egybe vetve, érződik, hogy az írónő TÉNYLEG tudta, hogy mit akar, és hogy ez a történet egy kerek egész lesz a végén, pontosan tudja merre tart és bizony fantasztikusan titkolja és sejteti előttünk a dolgokat, mégsem jövünk rá, minek ki és hogy áll a háta mögött. Ehhez külön gratulálni tudok, mert idáig a legtöbb urban fantasy regénynél mindent kitaláltam, és előre vártam azt a pillanatot, hogy na majd most! De itt nem így volt, és ez nagyon jó érzés.
Van viszont egy hatalmas figyelmeztetésem mindenkinek. A könyv vége egy hatalmas Cliffhanger. Akkora, hogy én ugyan megfogadtam, hogy nem olvasok el angolul könyveket, hanem türelmesen kivárom, míg a magyar kiadók szépen megjeleníttetik nekem, főleg a Kelly aki nekem az egyik szívem csücske, (félre ne értsétek, meg fogom venni a magyart is, ebből a sorozatból kell minden darab!) de iziben rendeltem meg az angol eredetiket, és kezdtem el falni őket. Ennek ellenére azt mondom, ez senkinek ne vegye el a kedvét, ugyanis a könyv vége zseniális, Moning nagyon ügyes:)
Ennyi elég is lenne eme csodás kötetről, elég jól az egekbe magasztaltam. Az egyik legnagyobb kedvencem a piacon jelenleg!
A könyvet köszönöm a Kelly kiadónak! Még sok sok ilyen szuper rejtett kincsekre bukkanjanak, de ha más nem ők biztos fognak is! Csak így tovább Kelly!
Erre a könyvre 10ből 11-et adok. Imádtam kívülről belülről, még a sorközöket is :D Azt hiszem ez mindent elmond.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
