Stephen Lawhead: Taliesin

Pendragon ciklus első kötete

Ezt a könyvet még általános iskolás koromban kaptam, az egyik legjobb barátomtól, azt hiszem tizenkét éves korom körül lehettem. Kezembe nyomta a vastag narancssárga kötetet, és figyelmeztetett, ha ezt elolvasod, nincs megállás. Semmit sem tudtam a könyvről, a polcomon hevert egy két évig. Aztán valamiért mégis azt gondoltam , hogy el kéne olvasnom. Emlékszem, nem tudtam letenni. Pedig a regény maga elég lassú, nagyon szépen bontakozik ki a cselekmény, számomra mégis egy csoda volt, pedig nagyon gyerek voltam még.

A Taliesin egy mese. Egy igazi mese, és egy bevezető része egy öt kötetes sorozatnak. Arthur király mondakörnek szerintem a legátfogóbb darabja, nagyon részletes, kissé más mint amit megszokhattunk, de ez nem zavaró, sőt ezáltal sok újat kapunk, főleg, hogy a kezdetek kezdetétől követhetjük nyomon a történéseket.

Két világba kalauzol minket az író, és párhuzamosan szövődik a cselekmény. Az egyikben megismerhetjük Charis hercegnőt, aki Atlantison éli mindennapjait. A másik oldalról pedig megismerhetjük Taliesint, aki egyszer a legnagyobb Bárd lesz, aki valaha élt, és akit a tengerben talált egy Kelta nagyúr fia, Elphin, amikor még csecsemő volt.

A két világ nagyon sokáig külön mozog, párhuzamosan és egy időben játszódik. Bevallom Atlantisról jobban szerettem olvasni. Annyira fantasztikusan képzelte el Lawhead, hogy azt kell mondjam akár az álmaim birodalma is lehetne, ahol bármikor boldogan élnék. De Taliesinnel való történések is nagyon izgalmasak és érdekfeszítőek voltak. Nagyon megszerettem a szereplőket is, akik nagyon nagyon sokban különböznek, igazi, kidolgozott karakterek, és ez nagyon tetszett nekem.

A könyv fordítójának és írójának is elismerés jár azokért a gyönyörű sorokért, amik ebben a regényben szerepelnek. Egyszerűen minden megelevenedik előttünk, olyan csodálatosan ír le mindent, a legapróbb részletekig, de ez a könyv ettől csodálatos. Aki egy akció dús, extra pörgős fantasyt keres, csalódni fog. A Taliesin egy igazi mese a régi elfeledett korokról, lassú ,logikus, tudja merre halad, az elejétől a végéig.

Egy árva dolog nem tetszett benne, és az pedig nem más, mint Isten túl fokú hangsúlyozása volt a végén. Nekem erőltetett volt kissé, ahogy Taliesin, a druida AZ EGY IGAZ Istent imádja, és nem a kelták ősi Isteneit. Sokkal jobban örültem volna másiknak, hiszen az sokkal inkább meseszerű. Lleu és a többiek, mind a régmúlt kelta birodalomhoz tartoznak, és szerettem volna, ha a monda szerinti haldoklásuk valahogy megjelenik a könyvben. Sajnos ez nem volt jelen.

Mindent egybevetve fantasztikus könyv, egyszerűen rajongom érte, a többi kötetéért is, amit sikerült újonnan megvennem még, és időben észbe kapni, mert már az utolsó darabok fogytek el a Libri polcairól. Az egyik kötetért (Artur) egészen Veszprémig elmentem. A diák vonat jegy akkoriban nem volt ennyire drága.

Számomra ez a könyv 10 pontból 11-et érdemel. Számomra egy csoda volt gyerekként és csoda fiatal felnőttként is, igaz mostmár más szemmel nézem. Nagyon szeretném ha minél több ilyen könyv látna napvilágot, és nem csak Eragonok, és romatnikus vámpíros könyvek sorakoznának az emberek polcain hanem hasonló csodák, mint a Taliesin. De attól tartok, az ilyen művekre, sosincs akkora kereslet.

Sonia Rossi: Fucking Berlin

Életrajz

Engem mindig is nagyon érdekeltek az életrajzok, főleg ha egy olyan világról íródnak, amit saját magam sosem szeretnék megtapasztalni, de azért izgatja a fantáziámat. Anno megvettem Laura D. könyvét is (Szex és a tandíj). Az nagyon megrázó volt számomra. De le kell vonnom a következtetést, a németek nem annyira perverzek.

A Fucking Berlin egy vallomás egy nőtől, aki elmeséli milyen is egy prostinak az élete Berlinben. Persze ő is úgy kezdett mint mindenki más, elment Szicíliából Németországba tanulni, a szülei szegények voltak mint a templom egere, nem tudták igazán támogatni, és a sima egyszerű diák munkából éhen halt volna Berlinben.

Ezek mellett a szuper kilátások mellett még felszedett egy pasit, aki éjjel nappal ivott és cigizett, és sosem akart dolgozni. Engem Ladja, Sonia férje annyira taszított, hogy egyszerűen utáltam olvasni róla. El nem tudom képzelni, hogy tudta Sonia elviselni őt, aki sokkal intelligensebb és reálisabb ember volt mint ez a férfi.

Sonia miután egy évig alig evett valamit, és sehova nem tudott szórakozni menni, jelentkezett egy céghez, amin az interneten kellett a nőknek mutogatni magukat, esetleg telefonsexelni kellett a pasikkal. Innen persze nem volt megállás, a több pénz reményében Sonia a bordély házakban kötött ki, amit a németek csak "masszázs szalonoknak" hívnak. Innen indul Sonia élete lefelé, egyre olcsóbb kupikba vándorol, egyre több időt tölt ezekkel a dolgokkal, időközben szeretője is lesz, minden létező bonyodalom megjelenik amit az ember el tud képzelni.

Nekem ez a könyv nem kifejezetten tetszett. Leginkább azért nem, mert nem tudtam meg barátkozni Soniaval, egyszerűen nem volt szimpatikus nekem. Azt hiszem a való életben sosem lennénk jóba. Innen től kezdve bérmilyen szépen megszerkesztett izgalmas történet ez, tele megdöbbentő dolgokról a férfiakról, és a perverzitás legmagasabb határairól, nem lett a kedvencem. Soha többet nem fogom elolvasni. De őszintén kívánom Sonianak, hogy az élete sokkal jobbra forduljon.

Én erre a könyvre 10ből hat pontot adok. Nekem nem volt se emlékezetes se felejthetetlen.