Mindenki tudja, hogy a Tündérkrónikák az egyik legkedvesebb sorozatom. Benne van a Top 3-ban, és csak a Harry Potter és a Gyűrűk Ura előzi meg. Mindent megveszek ami csak ezzel kapcsolatos, és immár, hogy végre megjelent az ötödik kötet is, ami az eddigi kedvencem a sorozatból, így a magyar kiadást sem hagyhattam ki. A CorLeonis kiadó nagyon kedves volt, mert amint írtam nekik, hogy találhatunk-e arra megoldást, hogy még a megjelenés napján olvassam, azonnal válaszoltak, és szerencsére találtunk. Így amint hazaértem tegnap, neki is estem a könyvnek, sajnos elég sok dolgom volt, így csak most fejeztem be, de így is ugyanannyira élveztem, mint amikor legelőször olvastam.
Aki nem olvasta volna el a negyedik kötetet, az ne olvassa tovább a kritikát, mert nem vállalok felelősséget a spoilerekért. Az ötödik kötetre nézve nem lövök le benne semmi poént.
Mac teljesen magára maradt. Az ezüstökben van, elveszve, megölte a szörnyet, aki védelmezte, Darroc bármikor a nyomára bukkanhat, Christian eltűnt, nincs senki, akire számíthatna. Úgy érzi nincs más esély, csak ha megacélozza magát, és egy kicsit átáll az ellenség táborába, mert most már egyetlen egy rideg cél vezérli, méghozzá az, hogy megszerezze a Sinsar Dubh-t. Immár bármi áron.
Úgy érzem teljesen felesleges ömlengenem a karakterekről. Még mindig minden karakter egyedi, utánozhatatlan. Mindenkinek megvan a maga sorsa és szerepe a történetfolyamban, senki sem lehet ok nélkül egy ilyen regényben. Most, hogy újra olvastam, látom a bújtatott utalásokat a jövőre, a Dani regényére nézve is. Például előzőleg fel sem tűnt, hogy Dani többször is megemlíti a titokzatos Táncost.
Külön öröm, hogy a történet lezárul. A Sinsar Dubh-ról és Mac-ről mindent megtudunk, nem maradnak megválaszolatlan kérdések. Ráadásul nem a könyv végén kapunk egy hatalmas információ bombát, hanem Moninghoz megszokottan, a könyv a legeslegutolsó oldalakig tartogat meglepetéseket, sosem lehetünk semmiben biztosak, mindenhol megbúvó titkok, és rejtélyek vesznek körbe minket, amiknek a kibogozására csak a végén kerül sor. Azt hiszem Moning ennek a nagymestere. Elmehetne krimi írónak is. Már az első négy kötet tele van válaszokkal, és még több kérdéssel, apró jelzésekkel, amiket már csak az újra olvasás alatt veszünk észre, de éppen ezért kapunk mindig valami újat a könyvsorozattól.
Utoljára a Harry Potter adta meg ezt az érzést olvasás közben. Nem azért olvastam, hogy a romantikus szál lezáruljon, - mi lesz Mac és Barrons sorsa - , persze érdekelt ez is, de sokkal jobban érdekeltek a rejtélyek, a történet, mint maga a szerelem. Persze Barrons titokzatos karaktere nélkül az egész semmit sem érne, így teljes a könyv.
A borító csodálatosan szép. Szerintem a kiadó a legszebb borítót választotta a magyar kiadáshoz. Az egész könyv jó minőségű, szép fehér lapos, amit én mindig jobban preferálok, mint a WC papír minőséget, a gerinc nem törik. Megéri az árát.
Nagyon tetszett a magyar kiadás úgy ahogy van. Mindenki, aki szereti az urban fantasy-t ami nem a megszokott klisékkel van tele, de mindezek ellenére minden benne van ami egy tökéletes könyvhöz kell, - kaland, akció, rejtély és romantika, - ne habozzon, kezdje el a sorozatot, vágjon bele, és élvezze ki minden egyes percét. Mert ilyen regényt, mint a Tündérkrónikák, többet nem talál. 10ből 11.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése